Két hét nélküled.
Két szív: én megjártam a mélyüket.
De mégsem tudom, hogy döntsek!
Tűrjem,, egy nap lelkemre törtek?
És legyek veled
úgy, hogy szívem kelepcében reked?
Ignoráljalak?
Nem várom, hogy traktáljalak.
Súlyos dolog előtt állok:
akárhogy döntök, nagy a zálog.
Én gondolkodtam.
Közben magadat szívembe loptad.
Kedvellek, hát mi tagadás:
ez számomra hatalmas csapás.
Ne mondd, hogy soha!
A sors nem midig ilyen mostoha.
S midőn a nap ismét felkel,
Lemosolyog rád sok szép reggel.
Én adok esélyt,
hogy kiélhesd ezt az őrült szeszélyt.
De hagyjunk fel barbársággal,
induljunk hát csak barátsággal! :)
A versem Ádámhoz... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése